VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

A Volánbusz Rt. járműbeszerzéseiről

2005-02-13
By
A Volánbusz Rt. Credo EC11 típusú autóbusza, Stadionok autóbusz-állomás, Budapest (forrás: Babiczky Ákos)

A Volánbusz Rt. Credo EC11 típusú autóbusza, Stadionok autóbusz-állomás, Budapest (forrás: Babiczky Ákos)


A budapesti székhelyű Volánbusz Rt. elsősorban Pest-megye autóbuszos helyközi-elővárosi közlekedéséért felel, illetve néhány város helyi közlekedésében is szerepet vállal. Emellett a társaság üzemelteti a távolsági autóbuszvonalak többségét, illetve az Eurolines Budapestről induló nemzetközi vonalainak üzemeltetésében is részt vesz. A társaság tíz telephelyén közel 1000 autóbuszt üzemeltet, így Magyarország legnagyobb Volán társaságának számít.

A rendszerváltást követően a hazai Volán vállalatokhoz hasonlóan egyre nehezebb helyzetbe került, folyamatosan élte fel a tartalékait, ami a járatok ritkítása mellett leginkább a járműbeszerzésekre nyomta rá a bélyegét. A beszerzések folyamatosan csökkenő tendenciát mutatnak, ennek köszönhető, hogy még 1978-ban gyártott autóbusz is van az állományában, és nem a nosztalgiajárművek között.

Sajnos a 2004-es beszerzések is igen rossz képet mutatnak. Hiszen összesen 11 db új, illetve 4 db használt autóbuszt állítottak forgalomba, mely megközelíti a 2003-as mélypontot (13 db busz vásárlása). Mindez a kb. 1000 db-os állományra vetítve siralmasnak mondható, hiszen ahhoz, hogy a napi forgalomban ne fussanak útjainkon 20 évnél öregebb járművek, évente legalább 50-60 új jármű beszerzésére lenne szükség.

A Volánbusz Rt. NABI700SE típusú autóbusza, Széna tér, Budapest (forrás: Szőke Lajos)

A Volánbusz Rt. NABI700SE típusú autóbusza, Széna tér, Budapest (forrás: Szőke Lajos)

Az első új buszok egy 2003 végén kiírt tender eredményeként érkeztek. A beszerzésükhöz szükséges összeget a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium biztosította. Sajnos a társaság anyagi helyzetét jól jellemzi, hogy a pályázatot eredetileg négy kocsi beszerzésére írták ki, ám a szerződést végül csak kettő szállítására kötötték meg a NABI-val. Júliusban Zsámbék térségében állt forgalomba mindkét NABI 700SE típusú autóbusz, melyek az elővárosi forgalomban vesznek részt. Az autóbuszok Scania alvázzal és hajtáslánccal rendelkeznek, felépítményük pedig hazánkban készült. A kocsik FOK-GYEM típusú elektronikus útirányjelzővel rendelkeznek, 300 LE-s Scania motor hajtja őket. A kényelmes, erős motorokkal szerelt kocsik ideálisak a térségben, reméljük, hamarosan újabbak követik őket.

2004 szeptemberétől a Volánbusz Vállalkozási Igazgatósága Isuzu típusú autóbuszok márkakereskedéseként és szervizeként is működik, ennek keretében egy Isuzu Euro Turquoise 26 típusú, 26 személyes kisbusz került a társaság tulajdonába, bemutatókocsiként . A jármű Törökországban készült, 146 LE-s EURO 3-mas minősítésű motorral és klímaberendezéssel rendelkezik. Elsősorban külön- és szerződéses járatokon vethető be, de akár városnéző busznak is alkalmas. Érdekessége, hogy a szokásostól eltérően szürke színű.

Szintén 2004 szeptemberében állt forgalomba négy Neoplan Tourliner N2216 típusú autóbusz , melyek 1 évesek. Mind a négy autóbusz a 2003. évi bemutatójárművek között volt, viszonylag keveset futottak, igen jó áron kerültek a társaság tulajdonába.A kocsik elsősorban nemzetközi, illetve különjárati forgalomban vesznek részt, klímaberendezéssel, videorendszerrel, konyhával és WC-vel vannak felszerelve, 410 LE-s M.A.N. motor hajtja őket. A típust 2002 őszén X-liner névvel mutatták be, majd 2003-ban kezdődött meg a szériagyártás Transliner néven. Az autóbuszok az M.A.N. Lion’s Coach típussal azonos futószalagon, Törökországban készülnek. Ezek a kocsik sem lettek újrafényezve, 3 fehéren érkezett, 1 pedig szürke maradt.

A Volánbusz Rt. Credo EC11 típusú autóbusza, Stadionok autóbusz-állomás, Budapest (forrás: Babiczky Ákos)

A Volánbusz Rt. Credo EC11 típusú autóbusza, Stadionok autóbusz-állomás, Budapest (forrás: Babiczky Ákos)

2004 tavaszán az Autóbusz-Invest Kft. a 24 Volán társaság részére autóbusz beszerzési tendert írt ki, melynek fedezetét az ÁPV Rt. autóbusz-rekonstrukciós támogatása nyújtotta. A pályázatot a Kravtex Kft. nyerte meg a Credo EC11-es típussal. Ennek keretében októberben állt forgalomba a Volánbuszra jutó nyolc példány Gödöllő térségében. Az autóbuszokat Magyarországon gyártják a cseh SOR licence alapján, 240 LE-s Iveco motorokkal, BUSE típusú elektronikus útirányjelzővel és légkondicionáló berendezéssel szerelték fel őket. Ezek a kocsik többnyire az elővárosi forgalomban vesznek részt, bár adottságaikat tekintve inkább szerződéses- illetve különjáratok végzésére lennének alkalmasak.

A Volánbusz Rt. Neoplan Transliner N318 L/NF típusú 15 méteres alacsonypadlós autóbusza, Budai út, Érd (forrás: Friedl Ferenc)

A Volánbusz Rt. Neoplan Transliner N318 L/NF típusú 15 méteres alacsonypadlós autóbusza, Budai út, Érd (forrás: Friedl Ferenc)

A legújabb szerzeményként 17 db 7-9 éves Neoplan Transliner N318 L/NF típusú, 15 méter hosszú elővárosi autóbusz áll csatasorba , melyek ugyan már 2004 végén Budapestre érkeztek, de csak 2005 február közepén lettek levizsgáztatva és átadva a Volánbusznak. Várhatóan a Déli Üzemigazgatóság területén, Érd, Monor és Szigethalom térségében kerülnek bevetésre.

A Volánbusz Rt. többi autóbuszáról az alábbi címen található további információ.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *