VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Elfogadták a BKV 2006-os Paraméterkönyvét – újabb járatritkítások

2005-12-14
By

2005. december 12-i, hétfői ülésén a Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Bizottsága tárgyalta és módosítások nélkül elfogadta a BKV ZRt. által benyújtott 2006-os évre vonatkozó Paraméterkönyvet – benne számos teljesítménycsökkentéssel.


A közlekedési társaság nem csak az alapmenetrendeket módosította számos helyen, hanem több tucat járat esetében, ebben a VEKE támogatását is élvezve, összevonták a különböző nyári kiiktatási ütemeket, tehát kevesebb féle iskolaszüneti menetrendet kell az utasoknak megjegyezniük. A menetrendi kínálat ilyetén csökkentésével együtt összesen 79 paramétersor módosult, igen számos változást találhatunk tehát 2005-ről 2006-ra.

Az alapmenetrendeket tekintve 22 esetben ritkításokat, míg 10 esetben színvonaljavító intézkedéseket tartalmaz a paraméterkönyv, mely felépítését tekintve a járatok üzemidejét, reggeli csúcsidőben, munkanapokon délelőtti időszakban és hétvégén érvényes közlekedési rendjét szabályozza. Az ezen időszakokon kívül eső napszakokban (délutáni csúcsidő, esti időszak, stb.) a Főváros nem szabályozza a BKV járatainak közlekedési rendjét és ezen a téren a VEKE többszöri javaslata ellenére sem történt változás. Így az alábbiakban érintett járatok közlekedési rendjében a Paraméterkönyvön kívül eső időszakokban is várhatóak változtatások, de ezeket a BKV saját hatáskörében intézheti.

Villamos

14-es villamos: vasárnap 7-8 helyett 10 percenként közlekedik.
28-as villamos: vasárnap 12 helyett 15 percenként közlekedik.
37-es villamos: vasárnap 12 helyett 15 percenként közlekedik.

Trolibusz
73-as trolibusz: munkanapokon reggeli csúcsidőben 6 helyett 6-7 percenként közlekedik.
74A trolibusz: munkanapokon reggeli csúcsidőben 12 helyett 8 percenként közlekedik.
75-ös trolibusz: Dózsa György úttól 32 perccel későbbi üzemzárás, 23:40 helyett 00:12-kor (2005 szeptemberében az éjszakai közlekedés változtatásához kapcsolódóan már be lett vezetve, de akkor a többi érintett járattal ellentétben a paramétersort nem módosították)

Autóbusz
Reptér-busz: 25 perccel későbbi üzemzárás Ferihegy 2-től, 23:20 helyett 23:45-kor
11-es autóbusz: hétvégén napközben 10 helyett 7-8 percenként közlekedik.
16-os autóbusz: télen is az eddigi nyári üzemidő szerint, 30 perccel tovább, 23:00-ig közlekedik.
20-as autóbusz: vasárnap 10 helyett 12 percenként közlekedik.
22-es autóbusz: szombaton 5-6 helyett 6 percenként közlekedik.
24-es autóbusz: vasárnap 15 helyett 20 percenként közlekedik.
53-as autóbusz: hétvégén napközben 10 helyett 12 percenként közlekedik.
59A autóbusz: szombaton 6 órával hosszabb, a munkanapival megegyező üzemidővel közlekedik. (információink szerint csak “elírásról” van szó, tehát a BKV ezt a javítást nem hajtja végre, annak ellenére, hogy benne van az elfogadott Paraméterkönyvben.)
64-es autóbusz: hétvégén 12 helyett 15 percenként közlekedik.
68-as autóbusz: munkanap csúcsidőben 5 helyett 5-6 percenként, munkanap napközben 8 helyett 8-9 percenként közekedik.
70-es autóbusz: vasárnap 15 helyett 20 percenként közlekedik.
76-os gyors autóbusz: munkanapokon csúcsidőben 4 helyett 4-5 percenként közlekedik.
77-es autóbusz: vasárnap 15 helyett 20 percenként közlekedik.
81-es autóbusz: vasárnap 12 helyett 15 percenként közlekedik.
85-ös autóbusz: munkanapokon napközben 9 helyett 10 percenként közlekedik.
91-es autóbusz: szombaton 10 helyett 12, vasárnap 12 helyett 15 percenként közlekedik.
103-as autóbusz: mindennap 55 perccel későbbi üzemzárás, Etele térről 22:55-kor, Népligettől 23:21-kor indul utoljára.
105-ös autóbusz: munkanap napközben 8-9 helyett 10 percenként közlekedik.
114-es autóbusz: mindennap 30 perccel későbbi üzemzárás Kosztolányi Dezső térről, 23:15-kor.
118-as autóbusz: a reggeli csúcsidőben 10 helyett 7-8 percenként közlekedik. (eddig is így volt, a 2005-ös Pk.-ben hibásan szerepelt
123-as autóbusz: reggeli csúcsidőben 4-5 helyett 6 percenként, munkanap napközben 12 helyett 15 percenként közlekedik. (csuklósítás miatt)
147-es autóbusz: hétvégén 15 helyett 20 percenként közlekedik.
168-as autóbusz: naponta 50 perccel későbbi üzemzárás, Örs vezér teréről 23:20-kor indul utoljára.
186-os autóbusz: reggeli csúcsidőben 15 helyett 17 percenként közlekedik. (a Paraméterkönyvvel ellentétesen már 2005 szeptemberében bevezették.)
Külső önkormányzati finanszírozással hétvégén Budaörs térségében 2 viszonylat sűrítve :
40-es autóbusz: szombaton 5-6 helyett 4-5, vasárnap 6-7 helyett 6 perceként közlekedik.
88-as autóbusz: hétvégén 30 helyett 20-30 percenként közlekedik, az üzemidő pedig meghosszabbodik és Törökbálintról 22:00-ig fog tartani.

A Paraméterkönyvbe utólagos módosítással fog bekerülni az új Baross téri végállomásakor a 78-as autóbusz és a 80-as trolibusz új, hosszabb, ill. rövidebb útvonala miatti módosítás, emellett a feltételek megléte esetén majd a 45-ös autóbusz csuklósítása.
A nyári menetrendek esetében is számos kiiktatási ütemben a jelenleginél ritkábban fognak közlekedni az autóbuszok, a nyári menetrendek módosítása a 73-as, 74-es, 76-os és 81-es trolibuszokat, illetve a 4, 4gy, 8, 11, 14, 15, 16, 21, 21gy, 22, 53, 54gy, 59, 59A, 60, 66gy, 68, 102, 103, 104, 112, 114, 120, 123, 137, 150, 151, 153gy és 156-os buszjáratokat érintik, többnyire negatívan. Új elem, hogy több viszonylat nyári menetrendjében nem csak a csúcsidei, hanem a napközbeni közlekedés is ritkul, holott a nyári forgalomban ilyenkor épphogy élénkülés figyelhető meg.

A Paraméterkönyv tárgyalásán a VEKE képviseletében Vitézy Dávid, a Közlekedésfejlesztés munkacsoportjának vezetője szólt hozzá a vitához. A pozitívumok méltatása mellett szót emelt a járatritkítások ellen, amelyeknek utasszámadatokkal történő alátámasztottsága igencsak kétséges. Míg az évközbeni változtatásoknál a BKV kilométerre lebontva nézi a teljesítmény változtatást, egy ilyen nagyságú változtatási csomaghoz nem mellékeltek teljesítményváltozási kimutatást, sőt, az erre vonatkozó kérés elől is kitértek. A VEKE képviselője problémának nevezte, hogy a 2006-os Paraméterkönyv nem keres megoldást arra a BKV előtt is ismert problémára, hogy több mint 30 vonalon tapasztalható utaslemaradás a reggeli csúcsidőben, de erre sem érkezett érdemi válasz, ahogy a többször megígért Reptér-buszt érintő változtatások Paraméterkönyvből történő kimaradására sem. A VEKE a konkrét változtatásokat tekintve szót emelt az ellen, hogy több jelentősen kihasznált járat ritkul csúcsidőben (68, 76gy, 85, stb.), az ellen, hogy napközben a belvárosban közlekedő járatokat érintően is ritkítások tapasztalhatóak (pl. 105), az ellen, hogy a kiiktatási ütemek összevonásánál általában a ritkábbat terjesztették ki, így fordulhat elő, hogy a 22-es vonalon egyes kiiktatási ütemekben az eddiginél 6 busszal kevesebb fog közlekedni. Az éjszakai járatok paramétersoraiba is hibák csúsztak (a VEKE javaslatára egyébként megvalósult változtatások, a 922-es üzemidejének még szeptemberben történt kiterjesztése, illetve a 901-es, 923-as, 950-es járatok menetrendjének még a beindulás előtti felülvizsgálata), de ezen hibák felvetését a BKV nem érezte méltónak arra, hogy reagáljon rájuk.
Menyhért László, a BKV ZRt. vezérigazgató-helyettese mindössze annyit fűzött hozzá a járatritkításokhoz, hogy a VEKE-t szakmailag alkalmatlannak tartja ezek megítélésére, hiszen míg a BKV műszeres méréssel végez utasszámlálást, a VEKE tagjai csak a saját szemünkkel láthatják, hogy hány utas van egy buszon, emellett felhívta a figyelmet, hogy náluk 30 közlekedési szakember dolgozik az ilyen változások előkészítésén. Szintén a közlekedési vállalat képviseletében Bősze Sándor megjegyezte, hogy Budapest közlekedésében a szolgáltatási színvonal növelését kizárólag más helyen megjelenő ritkításokból lehet fedezni.
A reakció után az ülést vezető Mitus Zsuzsanna (MSZP) további, érdemi tárgyalás és felvetéseink megtárgyalása nélkül, az egyes járatok, ill. az összteljesítmény változásainak vizsgálatát egyaránt mellőzve, változatlan formában tette fel szavazásra a Paraméterkönyvet, amelyet a többség elfogadott.

A Reptér-busz Ferihegy 1-hez történő betérése kapcsán a BKV illetékesei a folyosón árulták el, hogy finanszírozási fedezet hiányában nem valósítják meg az elképzelést, viszont megkeresik a londoni illetőségű BAA-t, a Budapest Airport Rt. várhatóan a privatizációs eljárás során kiválasztott új üzemeltetőjét, és a kb. 50-10 méteres többletet jelentő betérés által okozott többletteljesítmény finanszírozására őket kérik meg – bizonyára nem kis meglepetést okozva a repteret többszázmilliárd forintért privatizáló nemzetközi reptérüzemeltető cégnek.

A 7-es buszcsaláddal kapcsolatban Bősze Sándor hangot adott azon véleményének, mely szerint a decemberi bevezetés meglátszik a járatok egyenetlen közlekedésén, érdemes lett volna még várni az átszervezéssel tavaszig, amikor a megfelelő feltételek rendelkezésre álltak volna. Ott ugyan nem kaptunk lehetőséget ennek elmondására, de tavaszig a teljes Volvo-típuscserén kívül semmilyen más feltétel nem állt volna rendelkezésre jobban, mint decemberben (újabb buszsávok, útfelújítások addig nem lesznek és még azután is kétségesen), az a tarthatatlan és szégyenteljes állapot pedig, hogy a BKV-nak a 7-es buszcsalád összefogott forgalomirányítása és komplex zavarkezelése leküzdhetetlen feladatot jelent, valószínűleg akkorra sem változott volna meg.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *