VEKE
Városi és El?városi Közlekedési Egyesület

Számok és konkrétumok nélküli, semmitmondó anyagok a BKV honlapján

2007-11-18
By

A BKV honlapján próbálja társadalmi vitára bocsátani a 2008-as paraméterkönyv és a tarifakoncepció tervezetét, az anyagok azonban számokat és konkrétumokat lényegében nem tartalmaznak, homályos és semmitmondó mondatokban, csúsztatásokban azonban bővelkednek.
A paraméterkönyvről szóló rész a korábban megjelent, járatmegszüntetéseket és járatritkításokat tartalmazó sajtóhíreket nem cáfolja, sőt, ismét megerősíti az ezek alátámasztását szolgáló hamis szakmai érveket. Elképesztő, hogy Budapest lakosságszámának csökkenésére hivatkozva szeretne teljesítménycsökkentést végrehajtani a BKV, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy a kiköltözők mindennap a budapesti közlekedési rendszert, így a tömegközlekedést is használják. A párhuzamosságok felszámolására vonatkozó érv is feltűnik ismét, miközben Budapesten nincsenek azonos funkciójú, párhuzamos busz- és villamosjáratok. Szándékos ferdítés és a közvélemény átverése az Európai Unió Zöld Könyvére hivatkozni, hiszen a kötöttpályás közlekedés előnyben részesítése nem azt jelenti, hogy az elhanyagolt állapotú villamosjáratok fejlesztése helyett visszafejlesztenek és megszüntetik a környék buszjáratait. A tervezett intézkedések gyökeresen ellentétesek az Unió városi tömegközlekedésre vonatkozó irányelveivel és minden jelentős európai város közlekedésfejlesztési gyakorlatával. A BKV nullszaldós gazdálkodására való törekvést pedig kizárólag járatmegszüntetésekkel és ritkításokkal elérni nem más, mint minden szakmaiságot mellőző, rövidtávú struccpolitika amely pont azokat az uniós közlekedéspolitikai célokat és elvárásokat nem veszi figyelembe, amelyeket a már idézett és tudatosan félreértelmezett Zöld Könyv is megfogalmaz.

Egy semmilyen konkrétumot nem tartalmazó, ráadásul teljesen hamis érvelésen, szakmai tévkoncepciókon alapuló anyagról társadalmi egyeztetést folytatni aligha lenne több egyszerű színjátéknál. A VEKE nyitott egy valós társadalmi egyeztetésre, azt azonban előre leszögezzük: a budapesti tömegközlekedés teljesítményének csökkentését, a tömeges járatmegszüntetést és ritkítást nem fogjuk támogatni, a romboláshoz nem asszisztálunk.

A tarifakoncepció is híján van a számoknak, a modern közlekedésszervezés sok elvét rendkívül cinikus módon kiforgatva, az eredeti célokkal ellentétesen alkalmazza. A várható áremelés mértékéről szó sem esik, ugyanakkor felmerül az éjszakai járatokon érvényes jegy ötlete. A VEKE, mint a 2005-ben bevezetett és az utasszám megháromszorozódását hozó, igen sikeres éjszakai közlekedési rendszer kezdeményezője, tiltakozik a javaslat ellen. Sokan későn térnek haza vagy kénytelenek korán indulni munkába, sok fiatal pedig szórakozni jár busszal, ami nyilvánvalóan jobb, mintha ittasan ülnének volán mögé. A drágább jegyek bevezetése az utasszám csökkenését hozná és az éjszakai buszhálózat leépítésének első lépése volna. Kérjük a főpolgármestert, aki három éve felkarolta javaslatunkat az éjszakai járatok átszervezésére vonatkozóan, hogy ne engedje az drágább éjszakai jegy megvalósítását.

Related Posts with Thumbnails

Hozzászólások



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *